Ha fáj, akkor ott van a probléma

Ez az egyik legfontosabb mítosz, mert közvetlenül befolyásolja, hogyan gondolkodunk a fájdalomról – és hogyan kommunikálunk a vendéggel.

A régi, lineáris fájdalommodell szerint a fájdalom egyenesen arányos a szöveti károsodással: ha fáj, ott sérülés van; minél jobban fáj, annál nagyobb a baj. Ez a szemlélet logikusnak tűnt akut sérülések esetén, ahol valóban van szöveti trauma és fájdalom. Innen könnyen kialakult az a gondolat, hogy masszázs közben a fájdalmas pont megmutatja, hol a probléma, és ott kell erősen dolgozni.

A modern fájdalomtudomány szerint a fájdalom nem közvetlen sérülésjelző, hanem az idegrendszer védelmi válasza. A fájdalomélményt nemcsak a szöveti állapot, hanem számos egyéb tényező befolyásolja: az idegrendszer aktuális érzékenysége, a stressz-szint, az alvás minősége, a hangulat és a szorongás, a korábbi fájdalomtapasztalatok, a kontextus és az egyéni elvárások.

Képalkotó vizsgálatok is alátámasztják, hogy a strukturális eltérések és a fájdalom mértéke gyakran nem korrelál szorosan. Előfordulhat, hogy egy strukturálisan viszonylag ép terület mellett valaki jelentős fájdalmat él át, míg egy másik ember kifejezett degeneratív eltérések esetén is teljesen tünetmentes.

Ha szakmailag pontosan akarjuk megfogalmazni: a fájdalom nem megbízható térkép a szöveti károsodásról. A fájdalmas pont nem feltétlenül strukturális hiba, hanem gyakran az idegrendszer fokozott érzékenységének jele.