Az élet nehéz

“Ez a történet sok mindenről szól, de leginkább idiótákról. Már most érdemes leszögezni, hogy nagyon egyszerű leidiótázni más embereket, kiváltképp akkor, ha sikerül elfelejteni, milyen embertelenül nehéz embernek lenni.

Különösen, ha vannak az életünkben más emberek, akiknek a kedvéért próbálunk jók lenni.

Mert hihetetlen, hogy manapság mi mindent meg kell tennie az embernek!

Legyen családja, munkája, tető a feje felett, fizessen adót, vegyen tiszta fehérneműt, jusson eszébe az átokverte wifi-jelszava. Néhányunknak sosem sikerül felülemelkedni a káoszon, az életünk csak folyik, miközben a föld kétmillió kilométer per óra sebességgel száguld az űrben, mi pedig pánikba esve reszketünk a felszínén, akár az elhagyott zoknik. A szívünk szappanból van, s ha csak egy másodpercre is elengedjük magunkat, máris kicsúszik a kezünkből. Ellebeg, szerelmes lesz, összetörik, csak úgy ukkmukkfukk.

Semmi esély arra, hogy mi irányítsuk. Megtanulunk tehát színlelni, folyamatosan, a munkában, a házasságban, a gyerekeinkkel és minden másban. Azt színleljük, hogy normálisak vagyunk, sőt képzettek, értjük a „törlesztési szint” és „inflációs ráta” kifejezéseket. És azt is, hogy hogyan működik a szex. Valójában nagyjából ugyanannyit tudunk a szexről, mint az usb-kábelekről, márpedig a kis dögökkel minimum négyszer kell próbálkozni, mielőtt sikerrel járnánk. (Rossz irány, rossz irány, rossz irány, MOST bement!) Úgy teszünk, mintha jó szülők lennénk, holott valójában csak ételt és ruhát adunk a gyerekeinknek, és leszidjuk őket, ha utcán talált rágót rágcsálnak. Voltak aranyhalaink, de elpusztultak, és mivel nem tudunk sokkal többet a gyerekekről, mint az aranyhalakról, ezért ennek a felelősségnek a tudata minden reggel megijeszt bennünket. Nincs tervünk, próbáljuk túlélni a napot, mert holnap következik egy új.

Néha fájdalmat érzünk, rémes fájdalmat, amelynek oka, hogy a bőrünk mintha nem a miénk lenne. Néha pánikba esünk, mert számlákat kell befizetni, felnőttként kell viselkedni, de fogalmunk sincs, hogyan – olyan kétségbeejtően könnyű kudarcot vallani a felnőttléttel.

Mert mindenki szeret valakit, és mindenki, aki szeret valakit, szokott kétségbeesve, éberen feküdni egész éjszaka, és azt számolgatni, hogyan engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is emberek legyünk. Ilyenkor vetemedünk olyasmire, ami utólag érthetetlennek tűnik, holott akkor az látszott az egyetlen kiútnak.

Egyetlen nagyon, de nagyon rossz ötlet. Ennyi kell csak.” – részlet Fredrik Backman Hétköznapi szorongások c. könyvéből

És hogy ezt miért osztom meg itt, veletek? Egyrészt mert rettenetesen jó ez a könyv. Másrészt, mert hasznos lehet néha emlékeztetnünk magunkat: mind emberek vagyunk, és egyikünk sem tévedhetetlen. Egyikünk sem tudhat mindent. És ha valaki úgy állítja be magát, mint aki mindent tud, az kamugép. Ha valaki mindenre tudja a megoldást, az legyen hatalmas red flag! Egy igazán jó szakember ismeri a határait, ki meri mondani hogy nem tud valamit, sőt, akár még azt is, hogy tévedett valamiben, amit már máshogy látja az adott dolgot. Ne hagyjátok magatokat megvezetni! Plusz, ezért is fontos hogy folyamatosan tanuljunk, fejlődjünk, elmerüljünk az önismeret berkeiben. Hogy tudatosan élhessünk és segíthessünk másokat. Hogy minél inkább mi irányítsuk a saját életünket. Csak tudatosan!