(Az alábbi írást a Redditen tettem közzé egy Masszőr AMA keretében)
Röviden: Aki nem akarja bántani a masszőröket, az inkább kerülje még a poénkodást is ezzel, mert rettentő megalázó, és egy rendkívül káros narratívát erősít. Aki pedig valóban happy endinget/finisht keres, az olyan szolgáltatónál érdeklődjön ezután, aki kifejezetten hirdeti, hogy vállal ilyet.
Hosszabban: Őszintén, örülök a kérdésnek, mert szerettem volna erről részletesen írni, égető kérdése a szakmánknak. Valószínűleg sokak szemében snowflake leszek, és jönnek majd a downvoteok, de sajnos látom a valóságot a másik oldalról már régóta…:
A legtöbb masszőr rengetegszer megkapja a “happy finish/endin van?” kérdést, számtalan formában.
Gondoljatok bele a helyzetbe:
Ez kb. olyan, mintha rendszeresen megkérdeznék tőletek: és a munkád után plusz tízezerért leszopsz?
A fenti helyzetbe belegondolva szerintem érthető, hogy miért érzi a legtöbb masszőr ezt kifejezetten megalázónak. Akkor is ha viccnek szánja a másik fél, akkor is, ha komolyan gondolja. (számomra is rettentő
Van masszőr, aki vállal ilyet, ők általában hirdetik is ezt. A legtöbb masszőr viszont nem, vállal semmi hasonlót, sőt, sokan fel is hívják erre a figyelmet. Ha ennek ellenére jön a kérdés/kérés, megalázva érezzük magunkat.
A helyzetben az is tragikus, hogy rengeteg bántalmazásos eset van a szakmánkban. Hisz a masszőr képzéseken egy szót sem szentelnek bántalmazás megelőzésre/kezelésre. Viszont a masszőr elkezd dolgozni egy olyan szakmában, ahol vadidegeneket fogad, gyakran egyedül, gyakran a saját lakásán, és a vendégek levetkőznek, majd ő úgy dolgozik, hogy hozzájuk ér. Persze, értem hogy intim helyzet, de attól még ez nem erről szól. Ahogy a nőgyógyász/urológus helyzete is intimebb, mégse kérné meg senki az urológusát hogy ha már ott van, nem verné-e ki egy plusz húszasért, haha. Gondolom ők se nevetnének ezen. Persze az orvosokat sokkal jobban tisztelik, de értitek…
Szóval az ilyen szöveg kifejezetten megalázó a masszőröknek, és közben rettentően rá is erősít a sztereotípiákra, amely táplálja a tüzet az emberekben, hogy nyugodtan kérdezzenek rá, hisz mások is azt teszik. Sőt, sajnos sokan felbuzdulva a sztorikon nem csak kérdeznek, hanem konkrétan fogdossák a masszőröket. Persze ilyenkor lehetne mondani, hogy ne hagyja magát az ember, de az első ilyen alkalmakkor a legtöbb embert lesokkolja a történés, mert nem számít rá – így történik a legtöbb szexuális bántalmazás. Ebből sajnos kifejezetten sok van. (Ezt nem csak én mondom, rengeteg masszőrrel tartom a kapcsolatot, meglepően sok fogdosós sztori van, és ez csak a jéghegy csúcsa).
Meg kell jegyeznem azt is, hogy vannak masszőrök akik tényleg vállalnak szexuális szolgáltatásokat is, de ez még nem jogosítja fel az embert arra hogy másnál is rákérdezzen.
Plusz az is fontos, hogy sajnos sok masszőr is van, aki pedig a vendégét fogdossa. Természetesen itt néha félreértés is lehet, például hogy a farizmok masszázsa most valóban szükséges-e vagy csak a masszőr szeretne fogdosni… Az ilyen félreértéseket normális kommunikációval ki lehet kerülni. Viszont ha a határokat átlépi a masszőr, akár a jelzés ellenére tovább fogdos, mindenkit arra sarkallok hogy azonnal szakítsa meg a masszázst, tegyen feljelentést. Mert akár masszőr, akár vendég bántalmazza a másikat, kell hogy legyen valamilyen következmény, hogy az illető ráeszméljen hogy ezt egyszerűen nem teheti meg. És így talán kevesebb az esély, hogy megismétli másnál…
Közben még eszembe jutott, hogy állítólag sok thai masszázs szalonban is van olyan, hogy felajánlják az extrát. Sőt, jelen AMA alatt is volt valaki, aki erről írt, de most hirtelen nem találom. Az alapján viszont valószínűsítem, hogy ők se jókedvükből csinálják, ki tudja mekkora rendszer épült erre, hogy behozzák a thai lányokat, akiket szarrá dolgoztatnak semmi pénzért, kihasználva őket… Mint ahogy a pornóiparban is létező jelenség, hogy (akár Magyarországra) hozzák a nőket pl. Oroszországból, elveszik a papírokat, és szinte szexrabszolgaként használják őket. El tudom képzelni hogy itt is vannak hasonló sztorik…
2 Responses
Szia, nagyon értelmes cél. A legfontosabb a valódi tudás átadás. Szakmaiság. Bölcsesség.Hitelesseg.Kedvesség.
Alig kezdtem el masszirozni, a lakásomon, egy konkret és egy burkolt felajánlkozás volt. Az egyik be is mutatkozott. A másik tel számát kinyomoztam. Ke tudom szerelni. Az lenne baj, ha tapizna. Erőszakoskodna. Fékek, hogy itthon , az esti órákban különösen védtelen vagyok. Valami mentális beteg pl. Megkeresne. Hogy lehet kivédeni?
Szia Kata!
Örülök hogy írtál! Képzeld, a tiéd az első hozzászólás itt, a TM blogon! 🙂
Sajnálom, ez tényleg nehéz téma a szakmánkban – ezért is tartom fontosnak én is, hogy beszéljünk róla. (És ezért is olyan fura, hogy mennyire keveset beszélnek róla, akkor is elviccelve és elbagatellizálva az egészet).
Először is én mindenki helyében tanulnék önvédelmet, aki egyedül dolgozik, főleg ilyen szakmában. Két példa erre: https://www.kravmagakopacsi.hu/ és https://www.noanogradi.com/onvedelemnoknek
Aki tartja az utóbbi oktatást, Noá, pár hét múlva a vendégünk lesz egy videós podcast beszélgetésre, és a téma kifejezetten a bántalmazás megelőzés, kezelés és feldolgozás lesz. Az elkészült videók a YT csatornánkon lesznek elérhetőek ingyen, mindenkinek: https://www.youtube.com/@tudatosmasszor Reméljük abból mindenki fog tudni tanulni!
További sok sikert kívánok neked! Ó, és természetesen várunk szeretettel Facebook csoportunkban is! 🙂
Üdv.:
Csaba