Barion Pixel

A legjobb vivőanyag – ami a masszőrnek és vendégének sem árt

Ha nincs időd vagy kedved végigolvasni, a lényeg: a masszázs során használt vivőanyagod legyen egy 100% természetes bázisolaj, vagyis rizsolaj, kókuszolaj, szőlőmagolaj, mandulaolaj, jojobaolaj, szezámolaj vagy napraforgó olaj. Ha nem akarsz se a saját, se a vendégeid egészségének ártani, akkor ne legyen benne semmilyen illatanyag, illóolaj, tartósítószer, színezék vagy bármely egyéb hozzáadott anyag.

Ha pedig van időd elolvasni, kifejtem az álláspontom. 🙂

Én személy szerint 2011 környékén kezdtem el érdeklődni a masszázs világa iránt, és 2013 óta foglalkozok kifejezetten ezzel. Az elején én is megvettem a számomra legjobbnak tűnő, legkellemesebb illatú masszázsolajakat és masszázskrémeket. Sajnos rossz döntés volt. Kicsit később, de még mindig a karrierem elején tanultam egy kis aromaterápiát, ahol már azt mondták, hogy jobb a természetes vivőanyag, például amiben illóolaj is van, így én is elkezdtem ezeket használni. Sajnos ez is rossz döntés volt. Hogy miért? Mindjárt elmondom, de előtte, hogy megértsétek az idáig elvezető utam:

Két faktor segített elmélyíteni a tudásom a témában.

Az egyik, a Masszőr kézikönyv, melyet 3 éve írtam a kollégáknak. (Nyugi, ez most nem reklám, hisz az összes elfogyott már 🙂 ). Amikor ezt írtam, minden egyes fejezeténél komoly kutatómunkát csináltam.

Például milyen lábbeliben kéne dolgoznunk? Sőt, milyen az egészséges lábbeli? (Erről a témáról videót is készítettünk tavaly: Ne tedd tönkre a lábad, tested! – Kelemen Vanda gyógytornász, manuálterapeuta – https://youtu.be/h7OUFk3evPc)

Természetesen a vivőanyagokról is írtam, mert annyira alapvető kérdés a masszőr szakmában, plusz az illóolajokról is, mivel annyira sokan használnak. Az egyik illóolaj márkáról a doTerráról külön cikket is írtam: https://tudatosmasszor.hu/egyedulalloak-a-doterra-illoolajok

Itt a vivőanyagos és illóolajos fejezeteknél rengeteget tanultam, miközben írtam. Számtalan cikket, tanulmányt, videót dolgoztam fel, sőt, aromaterapeuta oktatókkal is beszéltem hosszan a témáról.

A második faktor pedig, hogy úgy 4-5 éve rettentő mélyen beleástam magam az egészséges életmód témába. Azért is, mert én magam szeretnék egészségesen élni. Plusz azért is, mert rájöttem, hogy igen, a masszázsaimmal is sokat segítek, de a probléma gyökere szinte mindig az életmódban gyökerezik, és ha ebben akarok segíteni például tanácsokkal, akkor tanulnom kell a témában. Így történt, hogy elkezdtem tanulni a táplálkozásról, a pszichológiáról, az alvásról, a légzésről, mindenről amiről csak tudok. (Idén, 2024-ben például a mozgáson volt az egyik fókusz, így nyáron gerinctréner és funkcionális tréner is lettem, jövőre pedig alternatív mozgás és masszázsterapeuta is leszek, ha minden jól sikerül).

Ebben a sok tanulásban pedig minden olyat megvizsgáltam, amivel találkozok a mindennapjaim során. És ilyen volt a vivőanyag is, amivel vendégeimet masszírozom.

Szóval a Masszőr kézikönyv mögött rejlő kutatómunka, és egészséges életmód iránti szenvedélyes tanulásom eredménye, hogy biztosan állíthatom a témával kapcsolatban:

Mind a masszőr, mind a vendége egészségének a legjobb, ha a használt vivőanyag egy 100%-ig természetes bázisolaj, vagyis például rizsolaj, kókuszolaj, szőlőmagolaj, mandulaolaj, jojobaolaj, szezámolaj vagy napraforgó olaj.

És azt is biztosan állítom, hogy hasznos, ha az alábbiakat kerüljük:

  • illatanyag: kifejezetten vonzó lehet, de számtalan egészségügyi problémát okozhat, akár természetes, akár mesterséges illatanyagokról van szó. (Ebben a cikkben kifejtem a témát: https://tudatosmasszor.hu/keruld-az-illatanyagokat) Például a vendéged tapasztalhat allergiás reakciót, akár fulladhat is. Itt megemlíteném, ha nem olvasnád el az előbb linkelt cikket, hogy ezen illatanyagokat érdemes teljesen kerülni – ha számít a saját vagy vendéged egészsége. Szóval se füstölő, se aromaterápiás diffúzor, se illatgyertya, stb.
  • tartósítószer: Noha a tartósítószerek meghosszabbítják a termék eltarthatóságát, ezek – például a parabének – komoly bőrirritációt és hormonális zavarokat okozhatnak. Rövidtávú, egy-egy allergiás reakció mellett rendszeres használatuk a masszőr egészségére komoly veszélyt jelenthet. De a legtöbb növényi olaj 1 évig simán eláll, ezért tényleg teljesen felesleges károkozás, egyedül a gyártó cégnek hasznos pénzügyileg, hogy nem 1, hanem több évig árulhatja a terméket.
  • színezék: Sokszor csak a látvány kedvéért kerülnek a termékekbe, pedig semmilyen hasznos hatásuk nincs a bőrre. Sőt, irritációt okozhatnak, és hosszú távon a bőr természetes egyensúlyát is megzavarhatják.
  • illóolaj: Számos veszéllyel jár az illóolajok használata. Például vendéged lehet allergiás egy-egy hatóanyagára amitől lehet hogy kiütéses lesz, de akár akár fulladhat is. Megéri ezt kockáztatni? De emellett még számtalan veszéllyel bír, például bizonyos illóolajok fényérzékenyítő hatással bírnak, vagyis ha a masszázs utáni 12-24 órában kimegy a vendéged a napra (vagy akár te, hisz a kezedre került) maradandó bőrkárosodást is szenvedhet. Ezen kívül mindegyik illóolaj beleszól hormonháztartásunkba, így a szedett gyógyszerek felszívódását is befolyásolja, vagy épp egy kemoterápia eredményeit befolyásolja. Ez pedig nem játék. Én ezért álltam le a használatukkal. Erről részletesebben is beszélünk egy videónkban: https://www.youtube.com/watch?v=HFUpFZA1VTg
    Plusz megemlíteném még, hogy a fentiek (és még sok más probléma amibe most nem mennék bele) minden illóolajra érvényesek. Nincs kivétel. Akkor se, ha egy-egy adott cég azt állítja, hogy az ő termékeik biztonságosak. Nem, ezek a veszélyek a tömény növényi koncentrátumok miatt vannak, nem azért mert egyes márkák csalnának az összetevőkkel. A mérgező gombák se azért mérgezőek, mert egyes gonosz cégek olyat fejlesztettek ki. A terápiás minőséggel és egyéb megvezetésekkel kapcsolatban ezt a cikket ajánlom elolvasásra: https://tudatosmasszor.hu/egyedulalloak-a-doterra-illoolajok
  • Bármilyen más plusz hozzáadott anyag: Sok terméket egy-egy plusz hatóanyaggal és a hozzá kapcsolt hangzatos marketing szöveggel próbálnak eladni a masszőröknek. De el kell fogadnunk: Csoda termék nem létezik! (videónk erről: https://youtu.be/zFUaF3uLZPU) Például ha valaki fogyni akar, vagy épp elérni hogy szebb legyen a bőre, akkor egészségesebben kell táplálkoznia, többet mozognia, kerülni a káros anyagokat, és így tovább. A megoldás szinte mindig az életmódban van.

Egy tiszta, adalékmentes növényi olajjal nemcsak a bőr, de a masszőr lelkiismerete is tiszta marad.

A masszázsunk nem egy-egy menő színes-szagos terméktől lesz jobb. A masszázsunk attól lesz jobb, hogy jól kommunikálunk. Hogy barátságos, biztonságos, csendes környezetet teremtünk. Hogy a vendégünk el tudja engedni magát, ki tud szakadni a mókuskerékből. Hogy érintésünkkel, klassz fogásainkkal el tudjuk lazítani a testét, és a pszichéjét is. Hogy közben ha akarja, kiönti a szívét, vagy ha akarja, néma csendben van végre egy órát. (Gondolj csak bele, te milyen ritkán vagy 1-2 óráig teljes csendben?) És eközben nem terheljük a testét semmilyen vegyszerrel, hatóanyaggal, sőt, elérjük hogy végre olyan környezetben legyen, ahol nem árt neki sem a levegő (illatosító és illóolaj helyett légtisztító!), sem a vegyszerek (mosószer helyett mosószóda, öblítő helyett ecet, nulla illatosító!), műanyag helyett természetes textilek (cikk), és így tovább. Sőt, ha ezekről tanulunk, edukálni is tudjuk, persze ha vevő rá. Ettől lesz lesz igazi egy masszázs. Hogy segítünk, ahogy tudunk. Nem egy termék, hanem mi, masszőrök!

A témához kapcsolódó két fontos videónk:

Illetve:

Szerző: Sziklai Csaba masszőr, masszázs oktató, a Masszőr kézikönyv írója. Bővebben…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük